Lehull a lepel! Az elmúlt időszakban egy szülői közösségtől kaptuk meg a klasszikus kérdést, hogy mit is csinálunk a pénzünkért. Érthető. Hiszen gondolhatjátok azt, hogy odamegyünk egy szuper helyszínre, levezetünk pár játékot, mint oly sok lelkes animátor, akkor meg mire kell fizetni. Annyit. Az általunk kínált szolgáltatás mindig tartalmazza a napi ötszöri étkezést, szállást, programok biztosítását, de mit is még?! Most összeszedtük.

A munkánk alapvetően szervezési és szakmai részből áll.

A munkánk szervezési része már hónapokkal a programot megelőzően kezdődik. Hiszen az ajánlatkérésre adott válaszban már kész tervekkel állunk elő. Nem titkolt célunk, hogy az osztályfőnökök válláról a lehető legtöbb feladatot le akarjuk venni. (Marad nekik így is elég!) Ezt meg is tesszük azzal, hogy a program levezetéséhez ideális és a szakmai szempontoknak megfelelő szállást keresünk, velük kapcsolatot tartunk, intézzük a különböző étkezési igényeket, beszerezzük a szükséges eszközöket, felszereléseket, igény esetén kiegészítő programokat szervezünk, bevásárolunk a napi ötszöri étkezés biztosításához, előzetesen bejárjuk a helyszínt, és szinte mindig van még egy-két extra helyzet. Szóval izgalmakkal, szervezéssel, zsizsgéssel teli időszak ez.

A munkánk másik fele a szakmai rész.

Ez elmélyülést, komoly koncentrációt és megalapozott szakmai tudást, tapasztalatot igényel. Itt már teljes mértékben pszichológus üzemmódba kapcsolunk, és azzal a figyelemmel, szemlélettel vagyunk jelen. Így történik meg az osztályfőnöki interjú és a diák kérdőívek összeállítása, kiértékelés, és a szakmai szempontokat és az osztályról kapott információkat figyelembevevő programösszeállítás. Összpontosított figyelemmel töltött órák, még mielőtt személyesen találkoznánk az osztállyal...

Ott aztán nincs megállás. Mielőtt megérkezik a csoport, mi előkészítve a terepet készen állunk, hogy a programblokkok (alias “játszunk valamit közösen”) a lehető legzavartalanabbul lemehessenek. Ahol pedig ismét átkapcsolunk, és igyekszünk a lehető legtöbb részletet megfigyelni, hogy a feldolgozást megsegíthessük. Érzésekre, élményekre, történésekre,tapasztalásokra fókuszálunk, hogy segítsük a csoport munkáját, közös tanulását. Amikor a résztvevők pedig szusszannak egyet, mi előkészítjük a következő programblokk eszközeit, és természetesen rendelkezésre állunk, ha valakinek igénye van egyéni konzultációra.

Amikor pedig azt gondolnád, hogy vége, még azután is van feladat. Hiszen nekünk is szükséges a feldolgozás, a hibák és erősségek végiggondolása, a tapasztalati tanulás. A képek archiválása, a papírmunka. És az igazi zárás: a pedagógus visszajelző konzultáció.

Ezek mellett azoban fontos, hogy a kalkulációknál mindig figyelembe vesszük, hogy alapvetően "kötelező" osztályprogramokat szervezünk, így törekszünk olyan áron kínálni a szolgáltatásainkat, hogy a legtöbbek számára elérhető legyen.

Ha még többet szeretnél olvasni a folyamatainkról, itt megteheted.