A tanév majdnem elején, mikor már mindenki megszokta az iskolát egy fontos témát hozunk: a csoportok, közösségek harmonikus együttműködéséhez szükséges szabályok kialakításáról. Vagyis arról, hogy pszichológusként ezt hogy látjuk, illetve a tapasztalataink mit mutatnak.

Miért is fontosak a szabályok egy közösség életében?

Minden csoport, legyen az rövid idejű vagy éveken át működő, keresztül megy a csoportalakulás folyamatain. Nem kivétel ez alól egy osztály, délutáni szakkör, vagy akár az egy alkalmas foglalkozáson résztvevők közössége sem. Sokan vizsgálták (pl.: Moreland és Levin, 1988) ezeket a folyamatokat, és talán ha jobban belegondolunk mi magunk is fel tudjuk sorolni, hogy mi történik, amikor egy ismeretlen közösségbe kerülünk.

Először óvatosan felmérjük a terepet (ez az úgynevezett forming-alakulás időszaka), kik vannak még itt, beszélgetéseket kezdünk, ismerkedünk. Aztán megpróbálunk kapcsolatokat kialakítani (storming-viharzás), kivívni egy olyan pozíciót, amiben jól érezzük magunkat, van akik többet, hangosabban beszélnek, kezükbe veszik az irányítást ilyenkor, van akik inkább csendben várják, hogy vajon mi lesz ezután, ez gyakran éles vitákkal akár megsértődésekkel, visszavonulásokkal járhat, főleg ha sok a dudás a csárdában (zárójel: a kedvenc példánk erre a különböző valóságshow-k, amelyek a folyamatos kiesésekkel, vezető és szabály váltásokkal mesterségesen tartják ebben az állapotban a közösségeiket, hiszen így maradhat izgalmas a műsor...). De jó esetben a csoportok működni és jól teljesíteni akarnak. Ehhez viszont elkerülhetetlen a következő, harmadik szakasz a szabályalkotásé (norming-szabályalkotás). Ekkor megtörténik a "csoda", a közösség elkezd valamilyen szabályokat, kipróbálni, normákat megalkotni. Sokszor észre sem vesszük, de valamilyen törvényszerűség szerint elkezdünk működni, vagy akár ki is mondódhatnak olyanok, hogy "akkor menjünk körbe és mindenki mesélje el, hogy" vagy "ne szóljunk egymáshoz bántóan".

Ha ezt a két állomást nem spóroljuk le, és a harcok végén konszenzus születik, akkor kimutathatóan növekszik a tagokban az az érzés, hogy idetartozom, értem és elkötelezettje vagyok annak, hogy ez a csoport milyen elvek szerint működik, erősödik a csoportidentitás és az összetartozás élménye. Ennek mentén lehet elérni, hogy a negyedik szakaszban (performing-működés) már mindenki a teljesítményre, a jó működésre koncentráljon, egy olyan közösség tagjaként, ahol tudja, hogy mi a dolga, és azt milyen szabályok mentén fogja elvégezni, ahelyett, hogy a málnásban bolyongana a kérdéseivel, kétségeivel, hogy mit is csinál ő itt valójában (arról nem beszélve, aki ebben az állapotában direkt bomlasztja a csoportot). Ez történik akkor, ha magára hagyunk vezető nélkül egy adott csoportot. Persze ezt a folyamatot sokszor kívülről irányíthatjuk is.

Nézzük, hogy egy közösség vezetője mivel tudja egyszerűsíteni a csoportalakulás, szabályalkotás folyamatát.

Talán legegyszerűbbnek az tűnik (és nem tagadjuk sokszor hasznos is), ha van egy vezető, aki akár zsigerből, akár tankönyvekből tudja, hogy egy új helyzetbe került közösségnek ezekre a lépésekre van szüksége, és erős irányítással ezt végig is viszi. Tehát bejön a terembe, felszólít mindenkit arra, hogy mutatkozzon be, majd elmondja, hogy milyen elvek mentén, milyen célok érdekében, milyen módon, ki-kivel fog együtt dolgozni és kb. 5 perc alatt működőképes csapattal rendelkezik. Csak persze kimarad az a szép együttes élmény, hogy a tagok ezt magukénak is érezzék.

Egyszer egy pedagógusoknak szervezett tréningen a tervezettnél sokkal többet beszéltünk erről a témáról, hogy kell-e és miért hagyni, hogy a szabályokat a csoporttagok maguk alkossák meg. Többen az idővel, bizonytalansággal érveltek, a diákok éretlenségét hangsúlyozták. Az egyetlen alaptétel azonban az, hogy a csoport minden tagja értse meg és fogadja el a közösség tagjaként a rá vonatkozó szabályokat. Kutatások igazolják (pl.: Rayen és Deci), hogy minél jobban bevonódunk és részt veszünk egy adott tevékenység, mondjuk szabály megalkotásában, annál jobban magunkénak is érezzük, úgynevezett belső motivációnk alakul ki, hogy azt betartsuk, aszerint cselekedjünk.

Tehát ha egy közösség vezetőjeként fontosnak tartjuk, hogy a tagok akkor is betartsák a működést irányító szabályokat, amikor mi nem vagyunk jelen, akkor érdemes őket bevonni, hagyni hogy maguk alkossák azokat meg! Még úgy is, ha ez sokkal hosszadalmasabb, fárasztóbb, és elképzelhető, hogy olyan szabályokat is megalkothatnak, amelyek a mi szemszögünkből egyáltalán nem fontosak.

Hogyan tudom jól segíteni a csoportom?

Először is időt és teret kell nekik hagyni arra, hogy maguk végiggondolhassák! Mondjuk ki: "eljött az idő arra, hogy megalkossunk olyan szabályokat, amik azért kellenek, hogy mindenki lehetőleg komfortosan érezze magát, és a cél érdekében együtt tudjunk működni."

Segíthetjük őket olyan kérdésekkel, hogy "mi az ami fontos annak érdekében, hogy jól tudja magát mindenki érezni itt? Mi kell ahhoz, hogy ne legyen konfliktus? Mi történjen akkor, ha valamiért mégis kialakul?" Sokszor ők maguk is ráéreznek olyan fontos kérdésekre, amelyek akár nekünk eszünkbe sem jutnak.

Ha szorít az idő, és nehezen indul be a banda, akkor adhatunk nekik néhány ötletet, akár vicceseket is, hogy érezzék, bármi belefér, de a végleges mondatokat nekik kell megalkotni. Ha nagyon harcolnának, akkor lehet egy picit irányítani, ezzel is tanítva nekik az érv-ütköztetést, vitahelyzetek kezelését.

Érdemes elfogadni azokat a szabályokat, amik számunkra nem tűnnek evidensnek, vagy egészen furcsán hatnak. Például találkoztunk olyan csoporttal, ahol a tagok előélete miatt fontos volt, hogy kikössék, hogy nem szabad sugdolózni.

Biztosítsunk nekik egy olyan felületet, ahol ők maguk leírhatják azokat a szabályokat, amelyekben közösen megegyeztek. És ezt jó egy "vérszerződéssel" megpecsételni, vagy akár csak aláírni látványosan. A mi gyakorlatunkban nagyon bevált a festékes kéz vagy ujjlenyomat, de akár a hivatalosabb aláírás is, amivel mindenki szignózza a kész szabály-gyűjteményt, jelezve, hogy elfogadja és betartja azt.

Végezetül pedig fontos abban is megállapodni, hogy mik a szabály módosítás feltételei. Tapasztalataink azt mutatják, hogy érdemes egy adott folyamaton végigmenni az adott szabályokkal, és a végén értékelve azt, mindenki egyetértésével változtatni, ha szükséges.

Az így elkészült művet pedig érdemes egy jól látható helyre kitenni, hogy szem előtt lehessen, és tudjunk csak időnként rápillantani, vagy rámutatni.

Ami még fontos lehet, hogy ha esetlegesen van új csatlakozó tag, akkor vele is meg kell ismertetni a szabályokat, részletesen elmondani, hogy mi mit takar.

Ezután a legtöbb esetben már csak hátra kell dőlni, hiszen a tapasztalataink is azt mutatják, hogy ha valakiben kevesebb is a belső motiváció, és több a szabadság igény, és megszegné valamelyik szabályt, biztos, hogy lesz olyan csoporttag, aki helyettünk elvégzi a rossz zsaru szerepét és figyelmezteti társát a szabályszegésre! :)